Iváncsa Községi Önkormányzata és az iváncsai civil szervezetek e sorokkal búcsúznak Rudas Attilától, az IKMK igazgatójától:
Drága Attila!
2017. február 1-én az Iváncsai Könyvtár és Művelődési Központban új igazgató kezdte meg munkáját.
Igen, Attila, bármennyire is hihetetlen, de majdnem hat éve, hogy Iváncsára jöttél. Utólag elmondtuk Neked, sokan kételkedve vártuk, Budapest után mire mész majd ebben a kis faluban, ahol nem csak a Faluház, de a könyvtár és a helytörténeti gyűjtemény vezetése is várt rád.
Eltelt néhány nap, néhány hét, jöttek az első rendezvények, és te hihetetlenül rövid idő alatt lettél az életünk, a közösségünk része. Jellegzetes, senkivel össze nem téveszthető egyéniségeddel már a kezdet kezdetén sokunkhoz közel kerültél. Az önkormányzati, az iskolai és a közvetlen kollégáid hamar befogadtak, és egyre többen barátként tekintettünk rád.
Új színt, új gondolatokat, kezdeményezéseket hoztál a faluba, végtelen szerénységgel, emberséggel fordulva mindenkihez. Téged senki nem szólított igazgató úrnak, te mindannyiunk Attilája lettél, „a faluházas Attila”, aki derűs nyitottságával lett a falu meghatározó személyisége. Felejthetetlen rendezvényeket, ünnepségeket, előadásokat, író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat szerveztél nekünk, tetted ezt úgy, hogy egyre többen gyűltek köréd, élettel töltötted meg a Faluházat. Szinte itt élted az életedet, az irodád mindig nyitva volt előttünk, és te segítettél, ha hozzád fordultunk, jöttél, ha hívtunk, figyeltél mindenkire – talán csak egyvalakire nem: önmagadra…
Keveseknek adatik meg az a képesség, ami benned megvolt: őszintén, valódi érdeklődéssel fordultál felénk, és mi mind megnyíltunk előtted. Hittél a jó szó erejében, beszélhettünk veled mindenről, családról, munkáról, napi gondokról – valami nagyon mélyről jövő érzékenységgel tudtál kérdezni, vagy éppen válaszokat adni.
Sokszor elmondtad, a művészet, a kultúra az egymástól nagyon különböző embereket is összekapcsolja, talán magad sem tudtad, de valójában te lettél a híd közöttünk. Alakítottad a jelenünket, gondoztad a múltunkat, a te ötleted volt az Iváncsai Helytörténeti Album elindítása, ahol fotókkal, történetekkel régmúlt idők Iváncsáját idézted meg számunkra.
Szerencsések vagyunk azért is, mert megismerhettük Rudas Attilát, a színészt, a rendezőt, az énekest. Sokáig, talán túl sokáig nem tudtuk, mit jelent Neked a színpad. Rengeteg előadással a hátad mögött, de mégis mindig izgalommal vártad, hogy fellépj. Alig több mint egy hónapja szerepeltél a Faluházban az ercsi társulattal, és bennünket is elvarázsolt a tehetséged. Végtelenül örültél annak a fogadtatásnak, a sikernek, a rengeteg elismerésnek, amit az előadás után kaptál, mert mint minden színészt, téged is a taps, a siker tett boldoggá.
Igazi közösségi emberként tudtad, mennyire fontosak a falu életében a civilek, a helyi csoportok. Te nem kötelességből segítetted őket, talán neked sikerült először az, hogy kivétel nélkül minden szervezet a részének tekintett, hallgattak rád, kölcsönös szeretetben és tiszteletben dolgoztatok együtt.
A Nyugdíjasok Iváncsai Szervezetének tagjai szinte a fiúkként szerettek, és végtelenül hálásak neked azért az odaadó munkáért, amit velük közösen végeztél. Ha kértek tőled, számodra nem volt kérdés, hogy segítesz, a válaszod mindig az volt „csináljuk, hiszen ez a dolgom”. Tudod, Attila, te jóval többet tettél, mint ami a dolgod volt, pályázatot írtál, kirándulást szerveztél, vagy éppen a tagokkal beszélgettél. Mindig volt egy kedves szavad hozzájuk. Nagyon fogsz hiányozni a hétköznapjaikból, az ünnepeikről, az életükből. A Nagycsaládosok Iváncsai Egyesületével is mély kapcsolat fűzött össze. Közös helyen volt az irodátok, és a fülükben cseng, ahogy azt mondod: „Sziasztok, megjöttetek, de jó, hogy itt vagytok!” Még most is nehéz elfogadniuk, hogy nem hallják a hangodat, nem látják a mosolyodat. De tudják, a tőlük kapott szeretet most is veled van, ahogy ők sem felejtenek téged…
Az Iváncsai Ifiket is az első pillanattól segítetted, hittél bennük, kiálltál értük, együtt építettétek fel az egyesületüket. Egy pillanatig nem sajnáltad az idődet, a hosszú átbeszélgetett éjszakákat, fogtad a kezüket, terelgetted őket, mert tudtad, mennyire fontos, hogy a fiatalok a közösségi életünk részei legyenek.
Évek óta a Gyermekeinkért Alapítvány elnökségi tagjaként dolgoztál, sokat tettél azért, hogy a lehető legtöbbet adj az iváncsai gyermekek számára.
Rendszeresen felléptél a Rivalda stúdióval, ahol a kollegiális viszony barátsággá mélyült, a színházi darabok, a közös dalok, a fellépéseitek emléke mindig a Rivalda része marad.
Az Iváncsáért Közalapítvány tagjaival rengeteget beszélgettetek, sokszor a Faluház teraszán születtek új ötletek, mindig éreztették veled, hogy közéjük is tartozol. Fájóan üres most az a terasz is, de a velük együtt végzett munkád emléke mindig velük marad.
Persze te mindig szem előtt tartottad azt is, hogy igazgató, intézményvezető vagy. A Faluház mellett sokszor voltál a Helytörténeti Gyűjteményben, a Könyvtárban, a felelősség a tiéd volt, de tudtad, mindig számíthatsz a közvetlen kollégáidra, és ők is rád. Így volt ez a polgármesterrel, a hivatallal, iskolával, óvodával is. Nem is volt kérdés, hogy 2022-ben öt év lejárta után újra te kapod meg a bizalmat. A beadott pályázatod végszavában így foglaltad össze az elmúlt éveket:
„2017. februárjával egy teljesen új lehetőséget kaptam az iváncsaiaktól. Vegyes szorongásokkal és izgalommal tekintettem akkor az előttem álló öt esztendő elé, nem tudtam, hogyan fogad a közösség, milyen lesz a „messziről jött ember” szerepe, és vajon milyen céljaim lehetnek a község életében. Összességében volt bennem kétely, amikor elkezdtem a munkát Iváncsán, bár az is igaz, hogy az ambícióm nagyobb volt annál, mintsem, hogy megfutamodjak a kihívások elől. Beilleszkedési problémáim nem voltak. Az a fajta nyitottság, amellyel a második munkanapomtól kezdve találkoztam, nagyon ritka. Ez a fajta nyitottság – és ebbe mindenki beleértendő, akikkel kapcsolatban álltam az elmúlt időszakban – jottányit sem változott, sőt, egyre jobban érzem a bizalmat. Nem ígérem, hogy a következő öt évben is problémamentesen tudom végezni a munkámat, de hiszek abban, hogy a végén minden mese jóra fordul, és mindazok, akik mellettem álltak eddig is, ezután is tudják: közművelődési szakemberként valóban konyítok valamennyit a szakmámhoz.”
Igen, Attila, tudtuk, hogy nagyszerű szakember vagy, sőt, jóval több annál: egy csupaszív, tiszta lelkű ember, egy igaz barát, aki közénk tartozott, akinek Iváncsa a második otthona lett, és aki életünk minden apró mozzanatának részese volt. Csak az a mese, a te meséd nem fordult jóra…
2022. december 28-án reggel mázsás súlyként nehezedett ránk: itt hagytál bennünket. Sokan álltak akkor is itt a bejárat előtt, némán, fájdalmas, nehéz csendben. Nem akartuk és tudtuk elhinni, hogy az a hatalmas, szerető szíved nem dobog többé. Napok teltek el azóta, és még mindig felfoghatatlan, fájdalmas a hiányod. Vigaszt csak az ad, hogy velünk marad az itt töltött hat éved minden pillanata, és hogy égi utadat a mi szeretetünk is örökre elkíséri…